Éliás rég a Tabánban porlad, és Samu sem biztos, hogy a nyári napot, akár vakon is, megéri. Ezt írtam is: hogyan mondom: Párizs Ady Bakonya? Lassan jött be aztán a Tóni úgy, ahogy a gumikötél a mocsár fölé beereszkedik a ráakasztott emberrel. S mi volt a mondat, amit előre tudtam? Az első futam: valóban: kétévesek. Jó műsziklás terep, a Villette fölött. Kopparleden has now been adapted to touring motorcyclists. Ez a Budapest, persze jócskán más… de nincs egykor. Ám nem lehetett jó év nekünk 1991.
Mire vigyázzak, hogyan vigyázzak, kérdem anyámmal, aki az elfekvőkórházban kiáltotta nekünk kétségbeesett gúnnyal és öngúnnyal, hogyan legyek még türelmesebb, nem elég türelem ez, másfél éve béna lábbal, egy büdös lukban? Párizsban az Omár Khajjám fordítása nagyon meglódult nekem. Hát ma délelőtt, hogy lementem újságot vásárolni mint a gyerekkori szombatok foglalatossága! Akár egy este is csak… hazamenni, mint a kis gyalogoshídtól, kivételesen — a tyúkhúrszedés miatt azon az oldalon ragadva! Nézem az albán menekülteket, a várható menekültáradatot, nézem, ahogy tele az újság első három oldala a várható és futó borzalmasságokkal: én ehhez mit szóljak? Vagy Doderer eredeti szövegében: mekkora a tartama, az ideje itt, körünkben? És kérdi Castaneda: De az emberek, akiket szerettem, mind, akiket szerettem, velük mi lesz? Ez a baj meg is lett. Mármost Kölnben — hogy a nem hitt elemre visszatérjek, erre az érzékle 16tesre! Már csak a Samu van. Karácsonyfává lehetne feldíszíteni abból azt az egy szál fát, ami a pusztaság útfelén áll; a legfinomabb belvárosi selyemből lehetne rajta a kötél; nekem pedig csak le kéne nyúlnom most, fejtől lábhoz, hogy a lábamtól feljöjjön a fejembe, például, kit is vitt Godet, azt hiszem, J. Megint érzelmesre veszem, mint ott, hétévesen a magányt? Ül, hasal a kezemen Alíz, három deka, puha, forrón elomlik a csuklóm felett, feje a fáradtságtól lecsuklik, felkapja, néz, jobb szeme fölött ott a kármin startlámpa.
Éliás a karunkra rakott, fűből, fészket. Óriási befutók, győzelmek sorozatban: mindet kidolgoztam, ezeket mind, amelyekre így, hogy a neveket látom, kidolgoztam a parkban, a tó partján, de még inkább abban a két futam közti túlzóan lázas húsz percben… sorra… és akkor kihagytam majdnem mindet, ki is hagytam… sorra. Villog a lámpa a rajthelynél az autó tetején, a startautóén. Most kicsit abbahagyom az írást, átmegyek, megnézem, hogy van Alíz. Idegenben oly általánossággal leledzel, hogy már csak azért is el kell menni oda néha, mint mikor, Goethe szerint, a költőt akarod megismerni, s költőhonba muszáj menned, ahhoz.
Első olyan madarunk, aki így hal meg, hogy valamelyikünk távol jár. Tréfálkozni én, mielőtt ennyire ölni kezdték volna egymást, a Crna Gora nevű lóval tréfálkoztam: anno: kit óvott ki Crna Gora társasága? Ha nem íróként, ha netán csak magamban-gondolkodóként tekintem őket, máris hely nyílik számuk-lényegük sokaságának felfogására. Szétszedte egy évben nyáron a fürtös köleseit, ízekre. Jegygyűrű villant a nő kezén, a férfi meg olyan jellegzetesen férj volt egyszerre. Egy-egy futam indulóinak nevét, a lovakét, azért érdemes elmondani mégis, mert nagyon szép, úgy, ahogy van, együtt, az egész. Valami visszavonhatatlanul elmúlt, ami fejtől volt, maradt fejtől, a fej nem tudta megvetni lábát a földön, valamiből nem lett valóság.
Erről többet nem is akarok mondani, tanácsolgatni. . Meg hogy Japán a mosoly országa, a Nagy Hon meg egy kész röhej. A kapcsolattartás, a társas viszony neki: a nézgelődés, a kiabálás a többiekkel… és a mi kezünk, feleségemé s az enyém. De a holló ott ül már a kezemen, és nem száll el soha.
A bort Félix Potinnél veszem, na, ez nem nagy vicc, rengeteg bolt van ilyen Franciaországban. Semmi új munkaerő, egy fellógatott szuperfürt- sor banán! Here are of course also more basic cafés and camping grounds. Aztán meghalt Szpéró, aki miatt tizenegy évre kikapcsoltam magam a világból, utazásból, mindenből, és életemet — nem baj! Már úgy néztem, mint aki velük van itthon, s itthon is maradhat végre. Hát magam sem akarok Goethénél és K. Bécsben, januári télen olvasom ám hirtelen az ügetőújságban: Búcsú Porotótól. Az is mondható: képzeteimet áthatotta, egy-síkká tárta vonalaival az úgynevezett valóság.
Ülök, nem tudom, miféle tribünön, fejem lehajtom, de nem úgy, hogy sandítva azért a szemközti egyenesben ténylegesen villogó lámpát ne lássam. Még élt több, mint két hónapot, aztán. A kulturális ajánlófüzetben volt benne az ügető és a galopp programja. S most, az idén, magam is jártam az autós utcán, s élőben láttam Saint Cloud tribünjéről a mozgalmas hátteret, a másik, nekem éppen nem izgalmas monotóniát, a gépkocsikét, vagyis a városi életét. Voltak a gyerekkorból hozott mackók. Öcsi… elérkezik ez a szólítás. Mi meg táskámban Kazinczkával, a Kazinczy utcában vett, elhagyott medvével, csatangolunk.
S a baj több volt, mint porcleválás. De ez nem is komoly hívása annak, ami történt. Rá kell érnünk, de jól kell élnünk ugyanakkor az idővel, akár ha életről-halálról lenne szó. Oavsett vilken stil, färg eller material du föredrar är vi säkra på att du kommer att hitta en adventsstjärna till ditt hem hos oss på StayHome. Akkor látod, ahogy kalapodra víz csepeg a monitor feletti gesztenyefáról: óvás! Tehát ha idegenben vagy, akár a halottak, halottaid is még jobban élhetnek. Cloud pályáját így, tévén, húztak épp egy mezőnyt, akár ha dróton, siklott a tizenöt-tizenhat ló és lovasa, és a háttérben autók haladtak, rövidoldalt, ellenkező irányban.
Våra sängkläder är mjuka och sköna med bra kvalitet, allt för att du ska få en skön natts sömn. Igen, mintha bíbor rajtlámpa lenne, kármin lámpás, mintha nem-tudom-miben jelezne nem-tudom-mit, ó, ne rajtot még, ne célt! Égő aggyal haza Auteuil után. Nézem a Fiume Szálló tűnt helyén át a Dunát. Amit elképzelhetetlennek tartottam, az Kölnben volt. Kell a pálya zöldje, kell ez a cselekvés, legalább ennyi, meg amennyi megy.