Nyugati fény. Támogasd a Nyugati Fényt! 2020-01-13

Zárlatos Nyugati Fény

Nyugati fény

Az oldal főmunkatársa Kovács-Tóth Noémi lett, de at ígérik, hogy a rendszeres szerzők között feltűnik majd az egykori népszabadságos Batka Zoltán és Gábor György vallásfilozófus is, illetve a publicistáik köre folyamatosan bővül majd. Az összes haszonleső, gerinctelen igazodó már rég a Fidesz farpofái között lebzsel. Elnémítani a kritikus hangokat — megzsarolni, felvásárolni, beszántani minden szerkesztőséget, amelyik nem a központi narancspropagandát szajkózza. Függetlenek vagyunk a pártoktól, de határozott nyugatos értékrenddel bírunk. Ha fontosnak tartod munkánkat, támogass minket — hogy legyen egy valódi ellenzéki újságod! Szignó nincs az írás alatt — szóleleményei mögött Gréczy Zsoltot sejtem, bár az sem kizárt, Vágó István az alkotó, miután a fele sem igaz… A Heti Válaszban most megjelent Ákos-interjút elemzi a vicces szerző.

Next

Orbán zsebpiszokja szerint Budapest elveszett, Debrecen a nemzeti ellenállás új fővárosa

Nyugati fény

Az interjú túlnyomó részében az Arany János verseiből összeállított, készülő Ákos-műsorról volt szó. Az összes haszonleső, gerinctelen igazodó már rég a Fidesz farpofái között lebzsel. Aki a mi oldalunkon akar érvényesülni, az úgyis becsületből, hitből csinálja. Aki a mi oldalunkon akar érvényesülni, az úgyis becsületből, hitből csinálja. A főszerkesztő ezzel kapcsolatban meglehetősen erősre sikeredett megjegyzéssel zárta a beköszöntőjét: Tudjuk, hogy nem ebből fogunk meggazdagodni, nem is akarunk. Rutinos mulattató a Demokratikus Koalíció.

Next

Nyugati Fény: új ellenzéki hírportál indul

Nyugati fény

A hírportál alapját jelentő blogot egyébként 2016 elején Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke , miután összetűzésbe keveredtek az oldal készítőivel. Lomnici Zoltán, a CÖF nevű fideszes kamucivil szervezet szóvivője. Írd be a küldeni kívánt összeget és kattints a Continue gombra: Ha rendszeres havi támogatással szeretnéd segíteni a Nyugati Fényt, válassz az anyagi lehetőségeidnek megfelelő alábbi előfizetések közül: Havonta 1000 forint szeretnék küldeni: Havonta 2000 forintot szeretnék küldeni: Havonta 5000 forintot szeretnék küldeni: Köszönjük, hogy segíted munkánkat! Elnémítani a kritikus hangokat — megzsarolni, felvásárolni, beszántani minden szerkesztőséget, amelyik nem a központi narancspropagandát szajkózza. . A konzervatív Debrecen, mint a nemzeti ellenállás fővárosa című cikkében ifj. Végül is tökmindegy, az ember jókat röhög a Gyurcsány-párti kabarékiadvány dolgozatain, és ez a lényeg. A harmadik az Együtt politikusa Juhász Péter, majd Bokros Lajos és a sor végén Karácsony Gergely áll.

Next

Új ellenzéki hírportál indult

Nyugati fény

A tartalmat úgyis elköteleződésből gyártjuk. A tartalmat úgyis elköteleződésből gyártjuk. A fenntartást közösségi finanszírozásból, azaz adományokból képzelik el. A szolgáltatás továbbra is ingyenes marad! Ezért annak is nagyon-nagyon örülünk, ha a szerverbérlést, informatikust, technikai biszbaszokra valót összedobjátok. Itt van például minapi vicces alkotásuk, a Csúnyán benyalt Orbánnak, majd az ellenzéket leprázta dalcsináló Ákos úr című szerzemény.

Next

Új ellenzéki hírportál indult

Nyugati fény

Egy öntudatos társadalomért dolgozunk, amelyik jól tájékozott a tényekről és átlátja az összefüggéseket. Aztán jött a 2016-os év, amikor a Fidesz totális háborút indított az ellenzéki média megmaradt foszlányai ellen. Mandula azt is írja, hogy ők valamennyi párttól és oligarchától függetlenül fognak működni, a site fenntartását közösségi finanszírozásból, azaz adományokból képzelik el. Azt a videót itt tudod megnézni:. Ekkor határoztam el, hogy megalkuvás helyett beleállok és egy olyan független, kritikus médiát fogok csinálni, amelynek eszményeit a legjobb tanáraimtól tanultam — emlékezik vissza Mandula Viktor, aki azt ígéri, hogy a jövőben a tényszerű és friss hírfolyam mellett olyan rovatokkal is jelentkeznek majd, amelyek miatt érdemes lesz akár minden nap megnyitni a site-ot.

Next

Orbán zsebpiszokja szerint Budapest elveszett, Debrecen a nemzeti ellenállás új fővárosa

Nyugati fény

A hírportál főszerkesztője az a Mandula Viktor lett, aki eddig a blognak is a gazdája volt. A Kossuth-díjas énekes a jópofának szánt kamusámán elnevezést kapja, akitől — gondolom, az olvasó elrettentésére — szó szerint is idéznek. A Hír24 : két évnyi működés után hírportállá alakult a 2015 januárjában létrehozott Nyugati Fény című blog. A az alapító-főszerkesztő azt írja, hogy az elmúlt két évben az eredetileg egyszemélyes kis blogjának a vártnál is több követője lett, állítása szerint több tízezres olvasottsága volt hétről-hétre. A Nyugati Fény az ország egyik legnagyobb demokratikus elkötelezettségű hírmagazinja.

Next

Nyugati Fény: új ellenzéki hírportál indul

Nyugati fény

Ezért annak is nagyon-nagyon örülünk, ha a szerverbérlést, informatikust, technikai biszbaszokra valót összedobjátok. Derűs írásokkal látja el olvasóit a Nyugati Fény Nyugatifeny. Lomnici végigveszi a város történetét abból a szemszögből, hogy mindig sorsfordító szerep jutott Debrecennek a magyar történelemben. Két évnyi működés után hírportállá alakult a 2015 januárjában létrehozott. Ha a Magyar Nemzet mérvadó híreit szeretné e-mailben megkapni, nincs más teendője, mint február hatodika után kattintva feliratkozni hírlevelünkre, mi pedig napi két e-mailben elküldjük Önnek legfontosabb cikkeinket.

Next

Új ellenzéki hírportál indult

Nyugati fény

. . . . . . .

Next